Csodás hangulat a GrafoBalaton 2014 konferencián
Igazán nagyszerű légkörben tölthettünk el két csodálatos napot a MÍT balatoni konferenciáján. A családias hangulatú hotelbe többen érkeztek párjukkal vagy épp valóban a családdal együtt.
Barátságos kiszolgálással, finom ételekkel kényeztettek bennünket a Frida Family Hotel dolgozói. A Balaton közelsége már önmagában biztosította a kellemes közérzetet mindannyiunk számára.
A rendezvény főszervezője, Podonyi Hedvig, nagyszerű háziasszonyként vezényelte végig a két napot. Mindenkihez volt egy-két kedves szava, minden apróságra figyelt, így a legkisebb problémákat is azonnal észrevette és villámgyorsan orvosolta is.
A gyülekező során jól ismert arcokkal is találkozhattunk, miközben egyre több új arc is felbukkant.
Az előadók a rendezvényeinken már megszokott magas színvonalon, hasznos tudással és élvezetes előadásmóddal kápráztatták el a közönséget. Az előadásokról videofelvétel készült, az ebből összeállított ízelítőt a Youtube-on fogjuk közreadni.
A szakmai részt követő fenséges ebéd után, az első napon egy kötetlen hangú kerekasztal-beszélgetésre is sor került, ahol elsősorban az oktatással kapcsolatos kérdésekről esett szó, mivel az OKJ-ból kiesve, a MÍT feladatának tekinti az egységes képzési és vizsgarendszer kidolgozását.
Vacsora előtt még némi szabad programra is maradt idő, amikor lehetőség nyílt egy kis lubickolásra is a bátrabbak részéről – a víz hőfoka még nem volt igazán barátságos –, vagy kellemes pihenésre és jó hangulatú beszélgetésekre a vízparton.
A finom vacsora utáni meglepetés program keretében vidám vetélkedőn vehettünk részt. Csapatokba rendeződve, igazán jó hangulatban, olykor nagyokat nevetve törhettük a fejünket a tréfás, máskor elgondolkodtató vagy épp becsapós kérdéseken. Itt valóban nem a győzelem, hanem a részvétel volt a fontos, mindannyiunk számára.
Az agytorna után pedig pihenésképpen (vagy nem?) Tóth Krisztina Sahira segített alaposan megmozgatni ellustult tagjainkat, egy kis tánccal. Jólesett a végén lemenni a Balaton-parti teraszra, ahol mindenkit egy pohár pezsgő várt. Kellemes volt hallgatni a magyar grafológia „hőskorából” felidézett régi történeteket.
Nézzük meg, mit mondanak minderről a számok!
Amellett, hogy számos lelkes, pozitív szóbeli visszajelzés érkezett, elégedettségi kérdőív kitöltését is kértük, aminek 26 fő tett eleget.
10-es skálán pontozva (a legmagasabb pontszám: 10) előadóink előadói teljesítményét átlagosan 8,2 és 9,95 pont közöttinek értékelték. Az előadások átlagos, együttes pontszáma: 9,23. Az előadások tartalmi részét átlagosan 8,6 és 9,9 pont közöttinek értékelték, az előadások tartalmi részének átlagos, együttes pontszáma: 9,25.
Az előadókat egyénenként tájékoztattuk saját előadásuk visszajelzéséről.
A szervezést, előkészítést átlagosan 9 és 10 pont közöttinek értékelték, ennek átlagos, együttes pontszáma 9,9 pont.
A lebonyolítást átlagosan 9 és 10 pont közöttinek értékelték, ennek átlagos, együttes pontszáma 9,8 pont.
Tehát a kérdőíveken adott visszajelzés alapján is elmondható, hogy a résztvevők nagyon jó színvonalúnak tartották a konferenciát.
Köszönjük a szervezők és az előadók munkáját, amivel lehetővé tették számunkra ennek a csodálatos élménynek a megszületését! Köszönjük minden részvevőnek, hogy megosztotta velünk az előadások és egyéb programok által okozott örömet!
Az előadások diáit, ahogy ígértük, elküldtük a regisztrált résztvevőknek.
Hogy egy kicsit azok is érezhessék a konferencia hangulatát, akik nem tudtak most eljönni, meghirdettük a GrafoBalaton 2014 Pillanatok elnevezésű fotópályázatot.
Kötött tematika nincs, megragadó tájkép, elgondolkodtató vagy vidám mozzanat egyaránt szóba jöhet. Mobilkészülékkel készített képekkel is lehet pályázni.
Egy pályázó több (max. 5 db) képet is küldhet.
MÍT-tagok, kollégák, kísérő családtagok és barátok képeit egyaránt várjuk a konferenciát követő héten, 2014. július 13-án éjfélig: info[@]mit1930[.]hu
A képeket a MÍT által választott, 3 tagú zsűri bírálja el, melybe a fotópályázaton nem induló résztvevők egyikét is meghívja.
A nyertes ingyenesen vehet részt a MÍT őszi, budapesti konferenciáján, vagy 30 perces, ingyenes szóbeli íráselemzést kaphat.
A pályázatra beérkező fotókat megnézheted a MÍT Facebook-oldalán név nélkül, számokkal megjelölve. Ha szavazni is szeretnél a neked tetsző képekre, ezt is megteheted az adott képhez tartozó „tetszik” („like”) gomb megnyomásával. Ha nem vagy regisztrálva a Facebookra, a képeket akkor is meg tudod nézni, de a szavazásból sajnos kimaradsz.
A képekhez összegyűlő lájkokat július 20-án este 19.00-kor számoljuk össze, eddig lehet tehát lájkolni. A legtöbb lájkot kapó, közönségdíjas fotó készítője ugyancsak a fenti nyereményre számíthat. A közönségdíj nyertesét még aznap 20.00 órakor ki is hirdetjük a Facebook-oldalunkon.
A nyertes képeket megnézheted a Facebook-oldalon vagy itt a honlap bal oldalán.
Ha szeretnéd megnézni a konferencia legszebb pillanatait, kattints a Galériára >>
Reméljük, jövőre még többen leszünk a GrafoBalatonon!
Ha Te is ott voltál, de még nem nyilvánítottál véleményt, kérünk, hogy mondd el, mi tetszett a legjobban, vagy mi az, amin változtatnál és hogyan…
Köszönjük!