Emléktábla Románné Goldzieher Klára tiszteletére
Első ízben fordul elő a magyar grafológia történetében emléktábla-avatás.
Először történik meg, hogy a Magyar Írástanulmányi Társaság egy nagy múltú kolléga szakmai és emberi értékeinek, a grafológia felemelkedésének szentelt életútjának elismeréseként, emléktáblát állít.
A MÍT vezetősége 2011. január 10-én kezdeményezte a XIII. kerületi Önkormányzatnál emléktábla elhelyezését Románné Goldzieher Klára tiszteletére, volt lakóhelyén, Budapesten, a Hegedűs Gyula u. 14. szám alatti ház falán.
A MÍT vezetősége egy évvel korábban lépett kapcsolatba Románné Goldzieher Klára Washingtonban élő unokahúgával, Lucy Arnotival, akivel az elmúlt év konferenciáin, kihangosított telefoninterjúk formájában, a hallgatóság is megismerkedhetett.
A résztvevők ilyen módon élő történeteket hallgathattak Románné Amerikában töltött éveinek munkásságáról, s ezek szinte egyedülálló élményt jelentettek mindannyiunk számára. Megismerhettük Klárát, az „Embert”, aki tudományos kutatómunkája mellett a család minden tagjának támasza volt. S amellett, hogy mindenkivel törődött és emellett a hivatásának szentelte egész életét, mégis nőies nő tudott maradni. Tanított, dolgozott, írt, alkotott.
Handwriting című, angol nyelven íródott könyvét az elmúlt évben kapta meg a Magyar Írástanulmányi Társaság könyvtára. A könyv dr. Ocskó Zoltán, a család régi barátja közvetítésével jutott el hozzánk. Szintén az ő közreműködésével léphettünk kapcsolatba Lucy Arnotival, akivel azóta is folyamatos kapcsolatban állunk, e-mailen és telefonon.
Nonprofit szervezetünkben egyre többen próbálnak bekapcsolódni az ajándékba kapott könyv fordításának munkájába.
2010. november 22-én részt vehettem annak az emléktáblának az avatásán, amelyet Románné Goldzieher Klára édesapja, dr. Goldzieher Vilmos tiszteletére avattak, s amely megrendítő, megható, ugyanakkor megdöbbentően elegáns esemény volt. Ez az élmény ébresztette föl bennem a gondolatot: az a megtiszteltetés, hogy az ország legrégibb nonprofit szervezetének elnöke lehetek, egyre erőteljesebben kötelez arra, hogy megpróbáljam előmozdítani Románné Goldzieher Klára emléktáblájának ügyét.
Rövid gondolkodási idő után javasoltam az Ügyvivő Testületnek, hogy az 1930-ban alapított Írástanulmányi Társaság egyik alapító tagjának, Goldzieher Klárának – értékes kutatómunkája, szakkönyvei, tanításainak elismeréséül – helyezzünk el emléktáblát egykori budapesti lakhelyén.
Az Ügyvivő Testület egyhangúlag támogatta az ötletet és azt is javasolta, hogy erre a célra pályázaton nyert összegből 100 000 Ft -ot az emléktáblára fordítsunk.
Így indult a folyamat, bár tudtuk, hogy az összeg, amit erre fordítani tudunk, nem elég a költségek fedezésére.
A XIII. kerület jegyzője, dr. Prehlik Lajos rendkívül kedvezően fogadta kérésünket, így az önkormányzat nemcsak abban volt segítségünkre, hogy Románné Hegedűs Gyula u. 14. szám alatti lakcímét hivatalos formában ellenőrizze, de az emléktábla költségeihez való hozzájárulást is vállalta.
Ennek a megtisztelő feladatnak az előkészületeiben mindannyian szívesen vállaltunk részt; az önkormányzathoz Csörgő Lajosné kísért el. Jó volt megtapasztalni, hogy velünk együtt, magát a grafológiát is kedvezően fogadták, valamint azt a felajánlásunkat is, hogy az önkormányzat rendezvényein szívesen vállalunk térítés nélküli elemzéseket.
Megtapasztaltuk, hogy Románné Goldzieher Klára, akár egy kerületben, akár a MÍT-ben, mint az ország legrégibb nonprofit egyesületében, csupán a nevével, még ma is élővé tudja tenni az íráselemzők számára a kapcsolatokat, a grafológia örök elkötelezettjeként.
Arról, hogy Románné szakmai hitvallása hogyan is ad képet számunkra a még ma is oly sokat vitatott grafológiáról, hadd idézzek itt egy írásából, amit édesapja számára írt azzal a lelkesedéssel, hivatásszeretettel, amely talán már akkor is felülmúlta korát, de még ma is megállja helyét, és gyönyörű hitvallása lehet azoknak, akik az ő tiszta forrásából merítve tanítják, élik, és szeretik a GRAFOLÓGIÁT.
Pálmai Anna, a Magyar Írástanulmányi Társaság elnöke
Goldzieher Klára legismertebb könyvének első néhány lapján ez olvasható:
ROMÁNNÉ, GOLDZIEHER KLÁRA:
KI VAGY?
MEGMONDJA AZ ÍRÁS
A GRAFOLÓGIA KÉZIKÖNYVE
412 ábrával
BÉTA IRODALMI R. T. KIADÁSA
————
„Édesatyám
DR. GOLDZIEHER VILMOS
emlékének
————
BEVEZETŐ
Nincsen grafológus, kit meg ne szólított volna már valamely jó-barátja azzal a bizalmas kérdéssel: Mondd, őszintén, hiszel a grafológiában?
Erre a kérdésre készen áll a felelet: A grafológia nem lehet sem hit, sem hiedelem tárgya, mert nem a valóság felettiből, hanem a konkrét tapasztalatból indul ki. Tárgyköre egy életjelenségnek: a kézírásnak megfigyelése. Tartalma és célja a jellemsajátságok és az írássajátságok közötti összefüggések tisztázása. Ezek az összefüggések ugyanis arra mutatnak, hogy az írás megjelenési formája valóban a lelki egyéniség sajátos anyagához kötött.
Hogy az ember és írása között állandó kapcsolatok vannak, erről a mindennapi élet tapasztalatai adnak bizonyságot: mindenki megismeri száz írás közül a saját keze írását, de rokonáét és ismerőséét is. Tudott dolog az is, hogy senki sem tudja más ember keze írását olyan megtévesztő módon utánozni, hogy írásszakértő észre ne vegye. Saját írását sem tudja senki olyan tökéletesen elváltoztatni, hogy a mesterkélt betűkből ki ne ütközzék eredeti írásmódja.
Már az egyszerű tapasztalati tény, hogy az írás egyéni jellege állandó, is érthetővé teszi, hogy a pszichológus a kézíráson át kísérli meg az ismeretlen ember megközelítését.
Ugyancsak gyakran hangzik el még egy másik kérdés is: vajjon tanítható-e, bárki által megtanulható-e a gyakorlati emberismeretet célzó grafológia? Vagy csupán annak való, aki bizonyos különleges, veleszületett adottsággal rendelkezik? Ezt a kérdező hol »intuíciónak«, hol »tisztánlátásnak« nevezi, ami alatt nyilván kivételes, csodálatos erőket ért.
Minden csoda megszűnik, ha törvénye ismeretessé válik. A grafológia kitűzött feladata a megismerés, a törvényszerűségek megállapítása, amelyek révén az írás jelenségei a tudományos szemlélet magasabb egységeibe foglalhatók. Mint minden tapasztalati tudomány, tehát nem bűvös erőket, hanem elsősorban tapasztalatot és tudást igényel művelőitől. Noha még fiatal tudományág, fejlődésében már túljutott a kezdőszakon, amely az adatgyűjtésben, az adatok rendezésében és rendszerbe foglalásában merül ki. A lélektan általános törvényeihez igazodó, mesterien felépített rendszere, kikristályosodott elmélete, módszeres vizsgálati eljárásai és olyan búvárjai is vannak, kik megalapozták szakirodalmát és írásban, szóban is tanítják a grafológiát. Ami e téren még hiányzik, az a képesítő szakoktatás akadémikus lehetősége, a képzettségnek vizsgák útján való ellenőrzése. Továbbá a leglényegesebb: az olyan kutató intézet, mely a kézírás és a vele kapcsolatos területek sajátos problematikájával egyöntetűen foglalkoznék. Miután azonban a grafológiának, mint segédtudománynak hasznát veheti az orvosi tudomány, az örökléstudomány, a gyógypedagógia, a kriminalisztika, a pszichotechnika, úgy megnyíltak számára a múltban is a klinikák, kórtermek, tudományos intézetek kapui és a grafológia egy-egy képviselőjének alkalma lehet, hogy nagyobb emberanyagon, tudományos ellenőrzés mellett folytathassa vizsgálódásait.
Persze más kérdés, hogy a kellő előképzettség igazolásának és a kötelező vizsgák kényszerének alá nem vetett grafológusok közül ki mit tud és mire viszi a megfigyelés pontosságában, a következtetés logikájában, az összefüggések megértésében, az értelmezés finomságában s végül összefoglaló emberábrázolást megelevenítő készségében. Ehhez tapasztalaton és tanultságon felül, bizony rátermettség kell, sajátos tehetség, mint mindenhez a világon, amit valaki igazán jól akar csinálni.
A szakszerű művelésen kívül van a grafológiának azonban még más értelme és jelentősége is s ez: önismeretünk és emberismeretünk kimélyítése. Mindaz, ami az ember lelkéből feltör és a röpke mozdulatban, a gyorsan változó kifejezésben nyilvánvalóvá lesz, maradandó rögzítettségben örökítődik meg az írásban. Módot ad tehát arra, hogy magányos órákban saját írásunkban való elmélyedéssel leereszkedjünk önmagunk mélységeibe. S minél mélyebbre hatolunk önmagunk megértésében, annál világosabb lesz körülöttünk és bennünk, annál érzékenyebbekké válunk mások élményvilágának megértésében is.
Mindenki, aki azzal a kérdéssel: Ki vagy? – elmerül az önmaga és mások kézírásának vizsgálatába, elemzésébe, jobban megérti és közelebb érzi magához embertársait, mint annak előtte, és a grafológián át ráébred arra, hogy élete szegényebb volna a maga és mások tisztánlátó megértése nélkül.”