Grafológiai Szakmai Nap és kerekasztal-beszélgetés

 

Időpont: 2012. november 16-án 16.00 óra  (tervezett befejezés: 19.00 óra)
Helyszín: Budavári Művelődési Ház, Andrássy-terem
Téma: A grafológia jelene OKJ-val és jövője OKJ nélkül (?)

A rendezvényen neves grafológusaink segítségével áttekintést kaphatunk a grafológia szakmaiságáról, a hazai grafológia múltjáról, jelenéről és a jövőbeli tervekről.

A rendezvény meghívott vendége: dr. Odrobina László,
a Nemzetgazdasági Minisztérium Szakképzési és Felnőttképzési Főosztályának vezetője.

Előadók: Dr. Agárdi Tamás, W. Barna Erika, Demeter Lilla, Farkas László, dr. Szidnai László.

Bemutatkoznak a képző intézményeink is, vezetőik közreműködésével:

dr. Agárdi Tamás Grafológiai Intézet,
Demeter Lilla Lukács Oktatási Központ,
Kárászné Tomanó Ágnes Grafonet Szabadegyetem,
Katona Ágnes Országos Írásszakértő Intézet,
Marunák Mária Dél-Alföldi Grafológia Centrum,
Pálmai Anna Interaktív Grafológusképző- és Grafomédia Intézet,
Rénesné Eller Gertrúd Grafodidakt Plusz Stúdió Grafológiai és Művészeti Személyiségfejlesztő Kft.,
Dr. Szidnai László Európai Íráselemzők Rezonometriai Szövetsége,
W. Barna Erika CEREG-Grafológiai Akadémia.

Az est végén kerekasztal-beszélgetés, neves grafológusaink vezetésével

Pedagógiai grafológia
Fazekasné Visnyei Irma, Budavári Zsuzsa
Igazságügyi grafológia
Hakkel Hedvig, Dr. Szőllőssy-Csoma Enikő
Pályaorientációs grafológia
Marunák Mária, Kárászné Tomanó Ágnes
Művészetterápiás grafológia
Gyimóthy Gábor
Grafológia az andragógus szemszögéből
Rénesné Eller Gertrúd
Grafológia
a humánerőforrás-gazdálkodásban
Demeter Lilla, Kárászné Tomanó Ágnes
a mentálhigiénében
Zádor Erzsébet
krízishelyzetek állapotfelmérésében
Zádor Erzsébet
Grafológiai mérésmódszertan; a grafológia tudományossága
dr. Agárdi Tamás, dr. Szidnai László, Farkas László
Hazugságvizsgálat grafométerrel
Farkas László

A rendezvény részletes programja itt olvasható >>>

Vékony Györgyi, a Grémium elnöke a következő levéllel fordult hozzánk:

Kedves Grafológusok, Grafológushallgatók!

Mint tudjátok, idén nyáron kivették az OKJ-ból a grafológus emelt szintű szakmát (aki legkésőbb ez év őszén kezdte meg tanulmányait, még megszerezheti az állami OKJ-s végzettséget).

Válaszképpen a MÍT még a nyár elején létrehozta a Szakmai Grémiumot, melynek tagjai ismert és elismert grafológusok. A Grémium azóta is több lépcsőben küzd azért, hogy az emelt szintű 54-es grafológus szakma visszakerüljön az államilag elismertek közé, azaz visszakapja OKJ-s rangját.

Küzdelmünk egyik fontos állomása a november 16-i Szakmai Nap, ahová az ügyünkben illetékes dr. Odrobina Lászlót, a Nemzetgazdasági Minisztérium Szakképzési és Felnőttképzési főosztályvezetőjét is meghívjuk.

Az alábbiakban a neki elküldött meghívót adjuk közre mert ez Nektek is szól! Nagyon számítunk támogató megjelenésetekre, hiszen főként értetek küzdünk!

Minket már ismer a szakma: segítjük a nyomozati szervek, a hatóságok munkáját, egyesek  HR-területen dolgoznak évek óta, mások más területeken szereztek hírnevet a grafológiának és önmaguknak.
(Lásd az előadókat, a kerekasztal témáit és szakértőit.)

Kérem, hogy részvételi szándékotokat az alább ismertetett módon is fejezzétek ki!

Köszönettel:
Vékony Györgyi
a Szakmai Grémium elnöke”

* * *

A  „16.16-os” összejövetel azért is különleges, mert az elmúlt 25 évben nem volt ilyen széles sávú szakmai tanácskozás, ahol a közös ügy érdekében ennyire sokszínűen lenne képviselve a hazai szakmai élet.” (W. Barna Erika)

 

A rendezvény részletes programja itt olvasható >>>

Szeretettel várunk!

 

 

Szólj hozzá!



Ez a honlap is használ sütiket (cookies) a minél jobb felhasználói élmény érdekében. Kérem, fogadja el ezt a tényt és maradjon velünk! Köszönöm! Bővebb információ

A cookie-k használata segíti a jobb felhasználói élmény kialakítását. Az Európai Uniós rendelkezések értelmében, erről kötelességünk értesíteni olvasóinkat. Kérjük fogadja el a tényt az "Elfogadom" gombra kattintva és maradjon velünk! Köszönjük!

Bezárás