Irodalmi grafológia az őszi konferencián

A Magyar Írástanulmányi Társaság november 18-án, a Lurdy Konferencia- és Rendezvényközpontban tartotta meg 2017-es őszi konferenciáját, melynek témája az irodalmi grafológia volt.

Megnyitó

Fotó: Faklen Pál

Podonyi Hedvig MÍT-elnök köszöntője után Vékony Györgyi, az elnökség tagja emlékezett meg Gulyás Jenő Istvánról, amihez a Jenő-nap adott apropót. Ezt követően elsőként Bagosi Márta előadását hallhatták a résztvevők Az én Nagyszalontám, az én Arany Jánosom címmel, majd Demeter Lilla tartott előadást Esterházy Péter íróról (Egy XXI. századi író, aki kézzel írta a könyveit). Rénesné Eller Gertrúd a mesék és a meseterápia világába kalauzolta a jelenlévőket (Mire jó a mese? – avagy a mesemondók, meserajzolók és a meseterápia szimbolikus világa), ezt Markolt Sebestyén Hamvas Béla kézírásának elemzése – a realizált gondolat című előadása követte.

A délutáni programban Mógor-Kárász Kinga egy legendás könyv- és filmalak megalkotóját mutatta be grafológiai megközelítésben (Aki életre keltette James Bondot – Ian L. Fleming angol író és kézírása), majd egyik jelentős 18-19. századi költőnk személyét és személyiségét idézte fel Podonyi Hedvig (A magyar Horác: Virág Benedek). A rendezvényt Budavári Zsuzsa zárta „Az életet már megjártam” – jelenkori, közelmúltbeli kultúránk nagy alakjainak időskori kézírásáról című előadásával.

A jelenlévőknek ismét lehetőségük volt kérdőíves visszajelzésre, a rendezvény értékelésére. Az előadók előadásmódját 10-ből átlagosan 9,4 pontosra értékelték, az előadások tartalmi részét 9,5 pontosra. A konferencia előkészítését 10 pontból 9,2 pontosnak, lebonyolítását 9,8 pontosnak ítélték.

W. Barna Erika József Attiláról szóló, délutánra tervezett előadása betegség miatt elmaradt; erre későbbi időpontban, 2018-ban kerül sor a Lukács Oktatási Központban, a konferencián megjelentek számára ingyenes belépéssel.

Képek a galériában >>>

A konferenciáról a Grafológia lap következő száma is hírt ad.
 

You can skip to the end and leave a response. Pinging is currently not allowed.

 

Szólj hozzá!



Ez a honlap is használ sütiket (cookies) a minél jobb felhasználói élmény érdekében. Kérem, fogadja el ezt a tényt és maradjon velünk! Köszönöm! Bővebb információ

A cookie-k használata segíti a jobb felhasználói élmény kialakítását. Az Európai Uniós rendelkezések értelmében, erről kötelességünk értesíteni olvasóinkat. Kérjük fogadja el a tényt az "Elfogadom" gombra kattintva és maradjon velünk! Köszönjük!

Bezárás