Orvosi témák után közgyűlés
Semmelweis Ignác születésének 200-ik évfordulója alkalmából neves orvosok életútjával és írásaival, valamint írásban megjelenő betegségjelekkel ismerkedhettünk a tavaszi konferencián, majd a MÍT évi rendes közgyűlésére gyűltünk össze.
Podonyi Hedvig, a MÍT elnöke kedves szavakkal üdvözölte a hallgatóságot, majd gyorsan át is adta a szót első előadónknak, Gyimóthy Gábornak, aki egészség és betegség határán lebegő személyiségek jellemző megnyilvánulásairól és ezek írásjellemzőkben való megmutatkozásáról beszélt.
Második előadónk Podonyi Hedvig az első magyar orvosnő, Hugonnai Vilma életútját mutatta be, majd megismerkedhettünk kézírásával és néhány nem könnyen föllelhető aláírásával is.
A rövid szünet után Vékony Györgyi mutatta meg hogyan ismerhetünk fel betegségjeleket a kézírásban. Ám kiemelte, hogy a betegségek diagnosztizálása nem tartozik a grafológusok kompetenciái közé. Viszont a fölismert jellemzők alapján mindenképpen irányítsuk a duktort orvoshoz, hogy időben felismerhessék, ha baj van.
Negyedik előadónk, Dr. Szidnai László Semmelweis életéről, munkásságáról és haláláról mondott el érdekes, talán kevésbé ismert részleteket, végül a kézírásával is ismerkedhettünk.
Természetesen ezúttal is kértük a hallgatóságot, hogy értékeljék az előadók és a szervezők munkáját. Minket is meglepett, mert ilyen még nem volt, de az előadók előadásmódja, az előadások tartalma, a rendezvény előkészitése és lebonyolitása egyaránt 9,7 pontot kapott. (Az érték minden esetben kerekített).
Reméljük, minden résztvevő nagyszerű élményekkel gazdagodva tért haza!
Köszönjük a szervezők munkáját, az előadók magas színvonalú fölkészülését, minden résztvevő megjelenését és a kedves visszajelzéseket!
A rendezvényen készült képek megtekinthetők a galériában >>>
* * * * *
A konferenciát követő ebédszünet után a MÍT éves közgyűlésére gyűltünk össze.
A közgyűlés levezető elnöke, Vékony Györgyi ismertette a napirendi pontokat, majd a szükséges formaságok után Podonyi Hedvig MÍT-elnök ismertette a MÍT könyvelőjének gazdasági beszámolóját, majd elmondta elnöki beszámolóját is az előző év eseményeiről, a MÍT működéséről. Ezután az Etikai Bizottság munkájáról Csepelyi Magda, az Etikai Bizottság tagja tájékoztatta a tagságot.
Podonyi Hedvig az elnökségi ülések eddigi témáiról, eredményeiről és az elnökség további terveiről is információkkal szolgált.
Gömöri Gézára emlékezve többen saját emlékeiket idézték föl a vele való együttműködés időszakából.
Új tagunk, Hága Éva sajnos személyesen nem tudott jelen lenni, de rövid bemutatkozó anyagot küldött, ami fölolvasásra került.
Zárásképpen teret kaptak a közgyűlésen további ötletek, javaslatok is. Köszönjük a hasznos hozzászólásokat!
Ha szeretnéd elmondani véleményedet, itt a bejegyzés után Te is megteheted!