Petőfi nyomában az Őszi Konferencián
Kicsit rendhagyó konferenciára gyűltünk össze 2022. november 19-én a Lurdy Házban. Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából a konferencia résztvevői is Petőfi nyomába eredtek hol így, hol úgy.
Alapítva: 1930-ban
Kicsit rendhagyó konferenciára gyűltünk össze 2022. november 19-én a Lurdy Házban. Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából a konferencia résztvevői is Petőfi nyomába eredtek hol így, hol úgy.
„Grafológia és pedagógia kéz a kézben.” Őszi konferenciánk témája ezúttal sok új arcot, pedagógust és pedagógiával foglalkozó szakembert vonzott rendezvényünkre a Lurdy Konferencia- és Rendezvényközpontba november 30-án.
Ezúton is szeretnénk felhívni tagtársaink figyelmét arra, hogy 2019. április 13-án, 11-től 13 óráig szakmai rendezvényt tart a Magyar Írástanulmányi Társaság, majd ugyanitt 14 órától kerül sor évi rendes és tisztújító közgyűlésére.
Semmelweis Ignác születésének 200-ik évfordulója alkalmából neves orvosok életútjával és írásaival, valamint írásban megjelenő betegségjelekkel ismerkedhettünk a tavaszi konferencián, majd a MÍT évi rendes közgyűlésére gyűltünk össze.
Történelmi írások és aláírások világából csöppentünk a jelenbe, hogy a MÍT jövőjéről beszélgessünk.
Ez a honlap is használ sütiket (cookies) a minél jobb felhasználói élmény érdekében. Kérem, fogadja el ezt a tényt és maradjon velünk! Köszönöm! Bővebb információ
A cookie-k használata segíti a jobb felhasználói élmény kialakítását. Az Európai Uniós rendelkezések értelmében, erről kötelességünk értesíteni olvasóinkat. Kérjük fogadja el a tényt az "Elfogadom" gombra kattintva és maradjon velünk! Köszönjük!